László Bártfay, 7 danos shihan a Rába ETO Győr SE Kyokushinkai karate szakosztályának a vezetője. Ezt az ágat úgy is hívják a világban, hogy a legerősebb karate. A sportágnak a célja, tökéletesíteni a technikát úgy, hogy törekedni kell a valós küzdelemre, a valós felkészítésre.
„Időben egy picit vissza kell menni, úgy 1973-ig. Kovács Jánossal (a Rába ETO Győr SE elnökével (a szerk.)) osztálytársak voltunk. Többször invitált judozni. Aztán egyszer rászántam magam, és ott is maradtam. Ezzel egyidőben aztán láttam egy képet, egy karatés fickóról, és nagyon megfogott. Karatézni akartam egyből, de akkor még nem volt lehetőség. Judoztam tovább, amit egyébként szerettem, mert egy remek közegben voltam.” – emlékezett vissza a kezdetekre Bártfay László.
„Előttem volt egy ember, Takács Péternek hívták, aki érdeklődött a karate iránt. Láttam az edzőteremben, hogy kalimpál, rúgta a falat, ütötte a tatamit … Csatlakoztam hozzá, néhány évig szó szerint így csináltuk. Aztán volt egy Svédországban élő mester ismerősünk … Hazajött egy alkalommal látogatóba a családjához, lejött hozzánk a judoterembe, aztán tartott egy bemutató karate edzést. Rögtön eltanultuk a technikákat, úgyhogy párhuzamosan a judo mellett, elkezdtem csinálni. Elárulom, Nagy Sándor volt, aki oktatott bennünket! Bátyám pedig abban az időben Budapestről hozta a friss leckéket.” – fogalmazott a mester.

„… aztán évekkel később, elindult a karate oktatás itt a városban. Idővel megalakult a Győri Volán karate szakosztály, úgy emlékszem, hogy 1978-ban. Akkor csaknem 200 sportolóm volt, 5 csoportban tartottam edzéseket. Közben megalakult a magyarországi szervezet, elindultak a versenyek, edzőtáborok, övvizsgák… Nagyon szívesen emlékszem vissza 1982-re, amikor Győrben volt egy nagyon komoly verseny, ahol a súlycsoport nélküli bajnokságot sikerült megnyernem. Közben bírói vizsgát is tettem, és edzőként tevékenykedtem. A legfontosabb, amit tanultam ettől a sportágtól, az egyértelműen a kitartás és a fegyelem. A végsőkig küzdök … rengeteg olyan vizsgám volt, ahol nem jártam sikerrel, de újra megpróbáltam, és megérte, mert végül rendre abszolváltam az előttem álló feladatokat.” – hangsúlyozta a szakosztály vezetője.
A 7 danos shihan hozzátette: „A 2018-ban elhunyt Jon Bluming remek harcművész munkásságát követjük. Az Internacional Budokai Kyokusinkai Karate szervezethez tartozunk, és a 8 danos mester, Mladen Sanchez a vezérünk. Velük vagyunk nagyon jó kapcsolatban állunk. Ez azért fontos, mert a dan fokozatokat csak szervezett nemzetközi edzőtáborban lehet csak letenni. Egyébként napjainkban is zajlik egy ilyen tábor, és vannak tőlünk résztvevők.”
“Van egy saját sportegyesületem, ezen keresztül csatlakoztunk a magyar karate szervezethez. Így működünk már évtizedek óta. Mint Kyokushinkai szakosztály, megkeresett bennünket Kovács János elnök úr. Úgy döntöttem, becsatlakozunk a Rába ETO SE-hez, amit mindenképpen jó húzásnak vélek. Szakmailag minden úgy megy, mint eddig, viszont a feltételeink sokkal jobbak a korábbiaknál.” – mondta Bártfay László.
Sok sikert kívánunk neki, és a nála fejlődő fiataloknak!