Marczali Vili és Rácz Gergő, a Rába ETO Győr SE két judosa az előző hétvégén Pakson bizonyította tudását. Mindkét remek versenyzőnk szemetkápráztató küzdelmekkel rukkolt elő a saját versenyén. Ennek köszönhető, hogy előbbi a diák Magyar Bajnokság bronzérmével, utóbbi pedig a Magyar Kupa ezüstérmével a nyakában térhetett haza.
” A Magyar Kupában két indulónk is volt, de sajnos a másik versenyzőnk megsérült az első mérkőzésen, ezért visszalépett a további küzdelmektől. Azonban Rácz Gergő nagyon kiegyensúlyozott teljesítménnyel jutott el a döntőig. A 10 éves judos most szállt először harcba versenyen, éppen ezért számít hatalmas eredménynek az, hogy másodikként zárt a kupában. ” – vélekedett Kovács János a hétvégén történtekről.

A Rába ETO Győr SE elnöke folytatta – ” A 12 évesek között nagyon szép küzdelmekkel jutott el a bronzéremig Marczali Vili. Komoly technikai tudást mutatott be, mind a 4 mérkőzésén. Róla érdemes tudni, hogy tavaly ő volt a Magyar Bajnok, de az idei szereplése semmiképpen sem visszalépés, hiszen korosztályt is váltott és nagyot nőtt. Remek ütemben fejlődik, szépen halad felfelé azon az úton, amelyen elindult. “

A judo szakosztály vezetőjeként hangsúlyozta – ” Idén 400 fő körüli induló volt a két versenyen. Ez a szám jóval kevesebb, mint régen volt. Ezek azért kiemelt versenyek, általában ide csak és kizárólag azokat a sportolókat viszik el akik éremesélyesnek bizonyulnak a saját klubjuk szerint. Boldogok és büszkék vagyunk, hogy sportolóink remekeltek Pakson. “
Fiúk, ez mestermunka volt ! Gratulálunk !

